Egyéb kategória

Hasznos tanácsok műfogsor viselőknek fogtechnikusunk tanácsai

A fogsor nem kizárólag az időskor problémája, már fiatal korban is egyre gyakrabban előfordul a részleges fogpótlás. Ma Magyarországon a 40 év feletti lakosság fele műfogsorviselő.

Egy jól elkészített műfogsor vagy részleges pótlás a megfelelő ápolás mellett hosszú időn keresztül észrevétlenül járul hozzá a jó közérzet kialakításához, biztosítja a beszéd, rágás zavartalanságát, visszaadja a harmónikus arcformát.

Sok embert pszichikailag is megvisel a műfogsor viselése, de ennek elkerülése érdekében több dolgot is lehet tenni.

Az új protézis viselése eleinte kifejezetten kellemetlen, sőt kínos érzés, mivel a megszokás rendszerint heteket vagy hónapokat vehet igénybe. A kezdetben kissé lazának tűnő fogsorhoz idővel az arc és a nyelv izomzata alkalmasztkodik és segít helyben tartani azt.

Még a jól illeszkedő protézis is bizonytalanságot kelthet viselőjében, főként a kezdeti időszakban. Attól tarthat, hogy rágás, beszéd, köhögés vagy tüsszentés közben a fogsor elmozdul. A biztoságérzet növelésére jó szolgálatot tesznek a kezdeti időszakban a fogsor rögzítő krémek.

A kor előrehaladtával megváltozhat az állcsontok egymáshoz való helyzete, így a korábbi, jól illeszkedő protézis kényelmetlenné válhat. Idővel a legfőbb műfogsor is “megöregedik”, elhasználódik, szintén kellemetlenséget okozva. A protézisek cseréje szükséges bizonyos időközönként!

A protézis stabilitását negatívan befolyásoló tényezők felső fogsornál: az alsó fogak hiányossága, mivel nincs megfelelő támasztás a fogsor kibillenhet a helyéből, lapos szájpad és a nyál összetétele is nagyban befolyásolja egy fogsor stabilitását. Vannak olyan esetek, amikor ezen tényezők előre nem láthatóak. Teljes alsó fogsor esetében a legmegfelelőbb megoldás fogak beültetése és ezek segítségével a fogsor rögzítése, ennek hiányában is megszokható egy teljes kivehető alsó fogsor, kitartással. A tapasztalatok azt mutatják, hogy 2-3 hónapos viselés után stabilabbá válnak.

Pár mondat az esztétikáról: Bizonyára Önnél is történt fogpróba, fogpróbának azt nevezzük, amikor a fogsora alaplemeze még nincs kész, viszont a fogakat a szájban való elhelyezkedését meg lehet tekinteni. Ilyenkor van lehetőség a fogak színének, nagyságának, a fogak állásának igazítására. Tehát fogpróbánál érdemes jó megnézni, hogy valóban olyan e, mint amit Ön elképzelt, az ajkait megfelelően kitölti e, mosolynál mennyire látszanak a fogak, beszéd közben, mert később már nincs lehetőség a fogak korrektúrájára!

TUDNIVALÓK a műfogsor viselésről

A szájba helyezés utáni percek kényelmetlen, idegentest érzése rövid idő alatt magától megszűnik. Sokszor hiszi azt a páciens, hogy ez olyan rossz érzés, hogy szinte lehetetlen megszokni. Ez azonban nem így van, lássa a rengeteg protézist viselő embert. Van néhány apró trükk, amivel a megszokást segíthetjük, pl. apró savanyú cukorka szopogatása.

Ha a fogsor kivettük, mindig tisztán, vízzel ismételten leöblítve helyezzük újra szájba. Az első néhány nap, különösen a legelső fogsor esetén sok kellemetlenséget tartogat. De ez ne szegje kedvét, hisz az idő előrehaladtával ez a kellemetlen érzés elmúlik és a műfogsor már szinte észrevehetetlen “testrésszé” válik.

Mind a beszéd, mind az étkezés elsajátításához időre van szüksége. Először a beszéd is kissé furcsa lesz. Ezt hangos olvasással lehet gyakorolni. A megoldás nem a fogsor nem hordása, hanem a sok-sok gyakorlás!

Az étkezés is sok türelmet igényel. Többszöri, először csak néhány falatból álló étkezés javasolt. Senki ne gondolja, hogy a fogsorviselés másnapján már szalonnabőrt rágcsál, vagy almát harap. Újra kell tanulni a fogsorral enni. Megtanulni hogy a nyálkahártya, az izmok hogyan képesek helyben tartani az esetlegesen elmozduló protézist. Érdemes az első időben inkább egyedül étkezni. Először kis falatkákat kell megrágni, a harapás maradjon csak későbbre, az is menni fog. Ezt is kis falatok, soha nem tapadós vagy túl kemény ételből történő leharapásával kezdje. Alapos tisztítás kövessen minden étkezést. A tisztítás elmulasztása szájbetegségeket okozhat. Sok esetben fogkő is rakódik a műfogsorra.

A kitartó türelem és nem kevés gyakorlás után hamarosan hozzá lehet szokni a protézishez. Az éjszakai fogsorviselés a megszokási időt jelentősen lerövidíti. A fogsor éjszakai hordását a későbbiekben sem kell elhagyni, ha csak nincs orvosi ellenjavallat.

A legjobb műfogsor is csak rendszeres viselés során tud feladatának kifogástalanul megfelelni! Tehát lehetőleg csak a tisztítás idejére távolítsa el, egyébként mindig viselni kell!

A fogsor átadása után akár több alkalommal is szükséges a fogsor beigazítása. Ezt csak rendszeres használat után tudják elvégezni.

Ha a fogsor feltöréseket okoz nem azt jelenti, hogy a fogsor hibás, nem jó, hanem azt, hogy a szájnyálkahártya mozgásoknak megfelelően a fogsoron igazítani kell! Soha ne barkácsolja, reszelgesse saját kezűleg, mert elronthatja!

Régi fogsora (ha van) tegye félre, de az már csak tartaléknak alkalmas!

A rendelésen mindig 6-8 órás folyamatos fogsorviselés után kell megjelenni. További visszarendelések is indokoltak lehetnek komplikáltabb esetekben

A szájképletek változása miatt 4-5 évente mindenképp indokolt a műfogsorok cseréje.

A mechanikus tisztítás után speciális kémiai hatású fogsortisztítók használata is javasolt, mivel ezek fertőtlenítik műfogsorát, megakadályozzák a gombák és egyéb baktériumok megtelepedését.

Rugalmas fogsor tisztítására javasolt erre a célra kifejlesztett fogsor tisztító por, amely megvásárolható és postai úton megrendelhető a New York Dental Kft.-nél. Rendelés a 06-1/236-4004-es telefonszámon lehetséges!

Nem győzzük hangsúlyozni, hogy akinek már nincs maradó foga, a szájüregi daganatok és egyéb elváltozások időben történő felismerése végett évente legalább egyszer érdemes felkeresni fogszakorvosár!

Budapest fogászatok

Győr fogászatok és Fogorvosok

Profi fogorvosok – Műfoksor készítés tanácsok

Műfogsor készítés árak

Fogászatunk tanácsai

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük