Gyerek fogorvosok Budapest és Győr

Gyermekfogászat Győr gyerekfogorvos

Ahhoz, hogy gyermeke felnőttként is bátran eljárjon a szükséges fogorvosi ellenőrzésekre, kezelésekre, már pici gyermekkorban fel kell készíteni a fogorvosi rendelő hangulatára, az ottani kezelések hatásaira, ez a gyermekfogászat fő feladata.

A gyermekfogászat célja a hatásos megelőzés, preventív szemlélet kialakítása a szülőkben, családtagokban és természetesen a gyermekekben is.

Így nemcsak a pillanatnyi, akut problémákkal kell itt foglalkoznunk, hanem a későbbi eltérések pontos diagnosztizálásával, és teendőivel is meg kell ismertetnünk a szülőket.

GYERMEKFOGÁSZAT FELADATAI, AZAZ EGYÜTTMŰKÖDÉS A KEZDETEKTŐL
Rendelőnkben már a legkisebbeket is szívesen látjuk. A gyermekfogászati kezelések alapja a gyermek bizalma, amelyet segít a szülők otthoni felkészítése, ráhangolása, ami a szülő feladata. Egy gyermekszerető, barátságos rendelő vagyunk mert a siker csak mindannyiunk közreműködésével remélhető.

Mi abban tudunk segíteni, hogy a szülő helyes irányba tudja terelni gyermeke mindennapi szokásait. Ha a helyes szájápolást szakember segítségével, majd otthon is gyakoroljuk, napi rutinná válik, és egy életre megmaradnak a helyes mozdulatok.

De ne felejtsük el azt az esetet amikor a szülő jobban fél az esetleges beavatkozástól, mint a gyermek, és akarva-akaratlanul „átragasztja” ezt az érzést a kis páciensre. Ez semmiképpen sem követendő hozzáállás. Fogászati beavatkozásokat akkor lehet jól, pontosan, szakszerűen elvégezni, ha a gyermek nem ellenkezik. Ezt otthoni beszélgetésekkel és olyan fogászati látogatással érhetünk el, mikor beavatkozás nem kerül sorra. A gyermek felkészítése nem fogászati feladat, de segítünk abban, hogy a lehető legjobb élmény és hangulat fogadja.

Ezért kérjük a szülőket, hogy ellenőrizzék a tejfogak állapotát rendszeresen és amennyiben bármely kérdés felmerül, valamilyen rendellenességet észlel a fogfelszínen, mutassa meg, hogy az elváltozás igényel-e beavatkozást. A tejfogak szerepe a rágáson és az esztétikán kívül a maradó fogak előtörési helyének biztosítása is, éppen ezért a maradó fogak helybiztosítása miatt is nagyon fontos ezek megóvása, szükség esetén kezelésük.

Azt szeretnénk elérni, hogy a fogászatunkkal és kollégáinkkal a kis páciensek egy életre szóló barátságot tudjanak ki alakítani. Így egy egészséges fogazatú és magabiztos felnőtté válhassanak.

A megelőzés és az egészségre nevelésen felül persze akadnak beavatkozást igénylő estek. Mik is lehetnek ezek miért érdemes minket felkeresni:

A gyermek fogászat az első tejfogaktól, ami 6 hónapos korkörül törnek elő, a fogváltás befejezéséig, ami 18 éves korig eltarthat. Így a kezelések lehetőségei a specifikus tejfogazati ellátástól, a kifejlett maradó fogak kezelésén át, kisebb traumás ellátásokon keresztül, fogszabályzásig mindent magában foglal.

Melyek a leggyakoribb kezelések:

  • Helyes szájápolás megtanítása, szájápolási eszközök megismertetése
  • Gyermekkori fogkő-eltávolítás
  • Barázdazárás: Szuvasodás megelőzhető, ami az ép, illetve kismértékben szuvas barázdának egy speciális tömőanyaggal történő lezárását jelenti. A frissen előtört fogak felszínét letisztítva – fúrás nélkül – különleges nagy beható képességű tömőanyagot juttatunk a fog felszínére, amely befolyik a barázdák mélyér, így elzárja a szuvasodást keltő lepedék bejutásának útját.
  • Kiegészítő fluoridbevitel tanácsadás
  • Tejfog eltávolítás, ízesített érzéstelenítővel
  • Tejfog megnyitása – gyermekkorban nem tudunk korrekt gyökértöméseket készíteni, nincs is szükség rá, hiszen a tejfogak gyökereinek egy idő után fel kell szívódniuk, hogy helyet adhassanak a maradó fogaknak.

Tapasztalataink alapján a rendszeres vizsgálatoknak számos pozitív hatása van:

  • Nincsenek rossz emlékképei, így segítőkészen működik együtt
  • Nyitottabban fogadja meg kollégáink tanácsait
  • Együttműködőbb a beavatkozások során még akkor is, ha az kellemetlen számára
  • Jobban tűri a kezelésekkel együtt járó megpróbáltatásokat
  • Nem fog félni attól, ha máskor is vissza kell térnie
  • Nem fog egy életen át negatív élményeket hordozni a fogászati beavatkozásokról

Így tegyünk Együtt a szép mosolyokért! Bármilyen kérdése van a fogászati kezelésekkel kapcsolatban, keressenek Minket bizalommal.

Gyerekfogászat Győr

Gyerekbarát fogorvosok

Magán fogorvosok Győr